Jubilál a Borok Útja Teniszkupa

Szeptember 24-én, szombaton immár 20. alkalommal rendezik meg a hagyományos Borok Útja Teniszkupát. A sportesemény idén megújult külsővel és izgalmas programokkal kerül megrendezésre a Magyar Borok Útja Rallye csapatának szervezésében. A rendezvényen elsősorban olyan üzletemberek, sportolók, neves közéleti személyiségek és újságírók vesznek részt, akik szívesen mérik össze tenisztudásukat az exkluzív sporteseményen.


Ahogy a Magyar Borok Útja Rallye tulajdonosi köre is megújult, úgy az eredetileg Regő Teniszkupa néven futó sportesemény is átvette a Borok Útja nevet.  A Páros Teniszkupa 1997 óta kerül megrendezésre, ahol a kellemes időtöltéssel egybekötött sportolás hozzájárul a társadalmi párbeszéd elősegítéséhez, a személyes kapcsolatok kiépítéséhez, egyben mintát ad a szabadidő aktív eltöltésére. A korábbi sikeres Valentin-napi Páros Teniszversenyt követően a teniszmérkőzéseknek ezúttal is a Tabáni Tenisz Center ad otthont, ahol 9 órától folyamatosan zajlanak majd a selejtezők, miközben kóstolók és játékok színesítik a programot, egészen délutánig. Ez alkalommal az elegendő energiáról az idén 20 éves Csabai Kolbászfesztivál, a Stelázsi, Nier Fine Wines és a Nespresso gondoskodik majd, valamint ebéddel várjuk a versenyzőket.

XX. Borok Útja Teniszkupa

A törzsvendégekből álló, jól összeszokott párosokhoz új sportbarátok, üzletemberek és közéleti személyiségek is csatlakoznak. A résztvevők között van többek között Buda Márton, Sebestyén Balázs és Harsányi Levente műsorvezetők, Kicska László zenész, Vajtó Lajos üzletember, Sallai Sándor és Nagy Antal, volt magyar válogatott labdarúgók, Horváth István tiszteletbeli nagykövet, Pantl Péter, a Hell Magyarország Kft. marketingigazgatója illetve Harsányi Gábor, a Goodwill Consulting pályázatíró cég és a Harsányi Pincészet tulajdonosa.

XX. Borok Útja Teniszkupa

Nagy szeretettel és napsütéssel várjuk versenyzőinket szombaton, hogy ismét egy kellemes napot tölthessünk együtt jó hangulatban, baráti légkörben.