Konyári Borvacsora a Buddha-Bar Hotelben

Elérkeztünk borvacsora sorozatunk első őszi állomásához! Október 8-án,kedden egy nagyon különleges helyszínen, a Buddha Bar Hotelben Konyári János várja a résztvevőket egy kellemes borvacsorára! Konyári János és fia, Konyári Dániel a Dél-Balaton talán legismertebb és legelismertebb borászai.

A családi birtok jelenleg 30 hektáron terül el, és évente körülbelül 200 ezer palackot forgalmaznak. Konyári János az 1990-es évek elején a legelsők között jelent meg a piacon palackozott boraival. Magyarországon ő volt az első, aki a barrikhordós érlelést alkalmazta. A barrikolás művészetén túl azt is elsőként bizonyította be, hogy a Dél-Balatonon is lehet kékszőlőből csúcsborokat készíteni. Barrik érlelésű, 1990-es évjáratú Cabernet Sauvignon-ja nemcsak a Foodapest-VinAgora nagyaranyát, hanem a fogyasztók bizalmát is elnyerte.

Konyári János utánpótlásról is időben gondoskodott. Fia, Dániel, 2000-ben diplomázott, talán nem véletlen, a barrikhordós érlelésből írta szakdolgozatát. Az egyetem után bejárta a fél borvilágot, Dél-Afrikában, Portugáliában, Kaliforniában és Új-Zélandon tanulmányozta a borkészítés technológiáit. A Konyári Pince borai ma már apa és fia közös alkotásai.

Sigillum Loliense névre hallgató fehér és vörös küvéjük, melyek minden évjáratban a kiváló minőség és a kedvező ár házasításai, Lelle egykori pecsétjéről (Sigillum Loliense=Lellei pecsét) kapták a nevüket, a pecsétről, amely már évszázadokkal ezelőtt is karózott szőlőt ábrázolt.

A bordeaux-i fajtákból építkező vörös Loliense mellett 100%-ban merlot-ból készítik a fajta igazi teltségét és bársonyosságát megmutató Sessiot, 2008 decemberében pedig egy csúcsborral, a két cabernet házasításából született Pávával jelentkeztek, amely a kóstolók egybehangzó véleménye szerint a modernkori magyar borászat egyik legszebb és legelegánsabb tétele. Konyári János 2008-ban elnyerte az Év Bortermelője-díjat. 

Szőlőfajták: Merlot, Kékfrankos, Cabernet franc, Cabernet sauvignon, Olaszrizling, Hárslevelű, Sauvignon blanc és Chardonnay

A Borvacsora további részletiért keressen minket az ITT látható elérhetőségek valamelyikén!

Forrás: ÚtiSúgó.hu

borvacsora