Liszkay borok és dallamok mámorában

A magyar Toszkána levegőjét és ízeit idéző borvacsora minden vendéget elvarázsolt. Liszkay Mihály különleges élettapasztalata, egyedi zongorajátéka töltötte meg a Pesti Vígadó Éttermét február 23-án. Egy megható gyerekkori visszaemlékezés felütésével kezdődött az este, és az is kiderült, hogy kik lettek a XIX. Valentin-napi Páros Teniszverseny dobogós helyezettjei.

Liszkay Borvacsora_02.jpg


„A szőlőtőkék között szaladgáló nyugtalan szél, a lágy zongoradallamok különös múltbéli történetről, egy izgalmas élményekkel teli, befejezetlen életről mesélnek. Egy megpróbáltatásokkal teli mozgalmas kalandos gyermekkor után a sors különös intermezzoja „kettőjük” magyarországi randevúja.” – olvasható a Liszkay Borkúria bemutatkozó első soraiban, és mintha erre a történetre minden vendég ráérzett volna. Egy pohár Pinot Noir Rozé 2015-tel a kezükben sétálhattunk be a terembe, Liszkay Mihály zongorajátékára.

Megay Róbert Péter, házigazda köszöntött mindenkit, és Liszkay Misi barátját az est fénypontjaként vezette fel, aki egy megható személyes történettel vezette be a vendégeket magánéletébe. Megtudtuk ugyanis, hogy legutóbb még gyerekként futkározott ebben az épületben, ugyanis nagyon sokáig a közeli Lövőház utcában lakott családjával. Az érzékeny nosztalgiából egyből egy baráti beszélgetésben érezhettük magunkat. Tudtuk, hogy ezen az estén a bensőséges pillanatokból nem lesz hiány.

Liszkay Borvacsora a Pesti Vigadó Étteremben

Liszkay Mihály sok fele járt a világban mielőtt végleg hazatért. Nagyon szeret zongorázni, amit egyébként hallás után, autodidakta módon tanult meg 19 éves korában – ezért előre elnézést kért a vájt fülűektől – , de a hangszer szeretete őt is egy minőségi zongorista szintre emelte az évek során. Húsz év Hollandia és 30 év Kanadában töltött esztendő után visszatért Magyarországra, hogy beindítson egy kanadai étteremláncot, ami szépen elindult, de egy idő után a cég inkább az államokban folytatta tovább. Misi bácsi itthon maradt, amit ezúton is köszönünk neki, hiszen itt kezdődött a Liszkay Borkúria története. Egy balatoni nyaralót keresett 2001-ben, ahol az unokáival töltheti szabad idejét. Az élet másképp hozta, a nyaralóból borkúria, az álmokból valóság lett. Liszkay Mihály és fia, Liszkay Ferenc az elhanyagolt Pangyér dűlői szőlőültetvény láttán azonnal érezték, hogy kitartó munkával elérhető álom valósulhat meg. Az első szüret 2008-ban volt.

Liszkay Borvacsora a Pesti Vigadó Étteremben

Magos Zoltán, séf a vacsora elején mesélt nekünk a teljes menüsorról, amit ezen az estén is Vörös Attila séf segítségével főzött le. Liszkay Mihály még bőven tartogatott sztorikat a zongorajátékok között a vacsora további részében.

Liszkay Borvacsora a Vigadóban

A Szürkebarát (Pinot Gris) 2015, a magyar szürkebarátok legjobbjai közé tartozik, amihez egy méltó kezdő fogás volt a Fenyőmagos báránymáj pástétom, málnaredukciós zöld salátákkal készült. A séf úr szerint a többi máj mellett kevesebb figyelmet kap a báránymáj, pedig megéri a figyelmet: tiszta, egészséges és a zöldsaláták még inkább kihozzák az aromáját.

Liszkay Borvacsora a Pesti Vigadó Étteremben

A Kacsahússal töltött ravioli, kakukkfüves, fekete cseresznyés kacsa jus-vel, parmezánnal, Magos Zoli egyik nagy kedvence, húsz év Olaszországban töltött idő után nem csoda ez a hatás. A konyhában, tálalás közben megtudtuk tőle, hogy ahol lehet, belecsempészi az olasz íz világot az ételeibe. Pikáns formát és íz kombinációkat hoz, pont mi a temperamentumos mediterrán életérzés. A Giulia Cabernet Franc 2013-nak van az egyik legsikeresebb Liszkay borcímkéje. Nem látott hordót, acéltartályban érlelik ezt a tipikus cabernet franc-t, amely a hölgyek kedvence, feltűnés nélkül elfogy belőle 3-4 pohár!

Liszkay Borvacsora a Pesti Vigadó Étteremben

A Pinot Noir 2011 ismertetése előtt, Megay Róbert Péter, a Magyar Borok Útja Kft. ügyvezetője visszaemlékezett egy nyári élményre, amikor a Borok Útja Rallye előtt a Borkúrián szállásolták el őket. Minden ott dolgozó munkatárs egy bizonyos Misi bácsira hivatkozott – ha reggeli készítésről, ha birtok rendezésről volt szó. Később tette csak össze, hogy itt Liszkay Mihályról van szó. Igazi házigazdaként, élő zongoraszóval várta a vendégeket, ő készített el a tojásreggelit, majd ő is szolgálta azt fel, egészen elképesztő ez a magasfokú vendéglátás. „A Pinot Noir kétségkívül az egyik legnehezebb feladat, és igazi csoda volt egyben. A harmadik szüretnél még tanultuk, most pedig már elértünk oda, hogy külföldön is értékelik” – mesélte, majd emelte poharát a borra és a boldog estére.

Szép szokás szerint ismét felköszöntöttük születésnaposainkat, ezúttal Nótin-Csirmaz Viktóriát, Csalami Jánost és Faragó Tibort  ünnepeltük.

Liszkay Borvacsora a Pesti Vigadó Étteremben

Merlot 2011 mellé egy éjszakán át sós pácban érlelődött Füstös sous vide hátszín borskéregben pirítva, árpagyöngy „risotto” és zöldség brunoise dukált. A Liszkay-féle merlot egyáltalán nem a francia hatást hozza, emellett nagy rajongója a kifinomult franica boroknak. Büszke rá, hogy Pangyér dűlőn egy újfajta merlot honosítottak meg, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy hivatalosan is Magyarország legjobb dűlői között szerepel, a maximum 400 pontból, 385 pontos minősítéssel

A XIX. Valentin-napi Páros Teniszverseny nagyon jó hangulatban, és sikeresen zajlott le február 18-án a Tabáni Tenisz Centrumban. Az akkori eredményhirdetés után a csillogó kupákat itt vehették át a dobogósok: 3. helyezett - Rakonczai Imi és Viktor, 2. Helyezett – Nagy László-Oroszi János, 1. helyezett – és egyben címvédő Justin István és Nagyiványi Tamás páros.

Liszkay Borvacsora a Pesti Vigadó Étteremben

A lágy zongora dallamok után az est koronájaként érkezett a Vaníliás tiramisu – meggyes csoki mousse duó, mellé a Cabernet Sauvignon 2012. A visszaköszönő olasz íz világú krémes desszerthez Liszkayék csúcsborát kóstolhatták a vendégek. A birtok zászlós bora karakteres jegyeket hordoz, amivel akkor tennénk a legjobbat, ha öt évre eltennénk és akkor nyitnánk csak ki, tudjuk meg Liszkay Mihálytól, aki egy személyes anekdota után, viccesen csak annyit mondott: „Olyan ez a bor, mint a házasság: várni kell vele!”

Köztudott, hogy a Borok Útja Rallyekon és a Borvacsorákon jól megszokott a tegeződés, hiszen a résztvevők úgy fogadják egymást mint egy nagy baráti társaság. Liszkay úrnak – értékelve úriemberi magázódását – erre többedszeri nekifutásra sem állt rá a nyelve, így a házigazdák, megszámolták, hogy hányszor tévesztett, és pont annyi pohár pálinkával ajándékozták meg az est végén. Liszkay Mihály bátran állt elébe, hiszen az életfilozófiája: „Az életet élni, és nem túlélni kell, élj a mának!”

Liszkay Borvacsora a Pesti Vigadó Étteremben

Köszönjük, hogy osztoztatok velünk ebben a különleges vacsorában, ahol egy igazi világfi meséjének és sikerének lehettünk részesei. Legközelebb március 23-án találkozunk, amikor a Koczor Pincészetet látjuk vendégül. Regisztráljatok már most és kövessetek minket oldalainkon!