Percről percre a második nap

Az I. Motoros Borok Útja Rallye második napján is szerencsénk volt az időjárással. A kis darazsak és a nagyobb vasak boldogan zümmögtek végig Galyatetőről Parádon és Sirokon át Eger városába, ahol az Ostoros és a Gróf Buttler pincészetek meglátogatása után egy vidám motoros felvonulással szereztünk örömet a turistáknak és a helyi lakosoknak.


15:30 Szerencsésen, épségben és egészségben befutottunk a Hunguest Grandhotel Galya parkolójába, ahol a gépek leparkolása után már csak a reakcióidő méréses feladat volt hátra. Tudták, hogy a nők általában rövidebb reakcióidőt produkálnak?

13:30 Még egy tiszteletkör a Dobó téren, egy fagyi, egy üdítő, és a versenyzők elindultak visszafelé, hogy Sirok és Parád érintésével beérkezzenek Galyatetőre.

Motoros Borok Útja Rallye

13:00 Rendőri felvezetéssel megkezdődött az I. Motoros Borok Útja Rallye motoros felvonulás Eger belvárosában. A csapatot mindenhol mosolygó, integető tömeg fogadta.

Motoros Borok Útja Rallye

12:30 Dr. Nyitrai Zsolt, Eger országgyűlési képviselője köszöntötte a mezőnyt. Elmondta, szívesen látnak vendégül a városban minden országos jelentőségű programot, és különösen örül annak, hogy a Motoros Borok Útja Rallye első alkalommal Eger városát látogatta meg. Megay Róbert Péter, a rendezvény főszervezője az I. Motoros Borok Útja Rallye fővárosa címet "adományozta" Eger városának.

Motoros Borok Útja Rallye

11:55 Szedtük a sátorfánkat és robogtunk egyenesen Eger belvárosa felé. A Dobó téren a kíváncsiskodó turisták és helyiek gyűrűjében gyűltek a motorok.

Motoros Borok Útja Rallye

11:15 A tavalyi autós Magyar Borok Útja Rallye egyik kedvenc állomása volt a Gróf Buttler pincészet, így szívesen tértünk vissza idén is. A rekkenő hőségben jól esett végiglátogatni a hűs pincerendszert, és az újonnan kialakított emeleti rendezvényteremben egy pohár finom szörp szürcsölése közben megoldani a már ismert Gróf Buttler kirakós feladatot.

Motoros Borok Útja Rallye

Motoros Borok Útja Rallye

10:30 Érkezés a Szépasszonyvölgybe. Az Ostoros látványpincét keressük. Tavaly a borászatnál voltunk Ostoroson, azt is nagyon élveztük. Ez a fogadó állomásuk is nagyon szép. A boraikról ma délelőtt még nem tudunk nyilatkozni, hiszen sem a motoros, sem az utas nem ihat napközben! Finom pogácsa, házi sütemény, alkoholmentes frissítők, és a tőlük megszokott magas színvonalú vendéglátás. Ja és a feladat: képkeresés és dugó dobálás.

Motoros Borok Útja Rallye

10:20 Elértük az Eger táblát. „Vigyázz, a tábla után rögtön fix trafi!”– figyelmeztettek motoros rendőreink.

9:45 Siroki vár, katt egy fotó, gyí tovább! Egy kis bolondozás is belefért.

Motoros Borok Útja Rallye

Motoros Borok Útja Rallye

9:30 Megérkeztünk az első állomásra a parádi parkolóba. A Vespa teszt villámgyors kitöltését követően robogtunk is tovább Sirok felé.

Motoros Borok Útja Rallye

9:00 Ügyességi feladattal indultuk, az úgynevezett Le Mans-i rajttal tettük próbára a versenyzőket. Szépen sorban mindenki elrajtolt, megkezdtük az utunkat Parád felé.

Motoros Borok Útja Rallye

8:45 A kávén is túlvagyunk már, a parkoló felé vesszük az irányt. A versenyzők letörölgették az éjszakai eső nyomait a motorokról, és beröffentették a vasakat. Megérkeztek a motoros rendőrök, akik a rajtvonalnál felálló versenyzőket szépen sorban megszondáztatták.

Motoros Borok Útja Rallye

Motoros Borok Útja Rallye

8:00 Köszönjük, hogy mindennemű időjárás előrejelzéssel ellentétben ma is csodálatosan szép napra virradt. A reggelinél terülj-terülj asztalkám, amit így a teraszon is elkölthettünk, csodálatosa kilátással a Mátrai hegyvidékre (borvidékre).

7:00 A legfrissebbek már ébren, és a Hunguest Grandhotel Galyának köszönhetően a wellness is nyitva van. Nem sokan voltak a medencében…